Interjú

Mateus Brunetti: Itt váltam gyerekből férfivá

Mateus Brunetti: Itt váltam gyerekből férfivá

A-CSAPAT
|
Interjú
| sze 22.11.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő, Cséfalvay Á.András
article_banner

„Természetesen gyerekkoromban én is csatár akartam lenni és sok gólt szerezni.” Brazil védőjátékosunkkal az eddigi pályafutásáról, a légióséletről és a DAC-ról beszélgettünk.

Szombaton töltötted be a 24. életéved. Hogyan zajlott a születésnapi ünneplés?
„Mivel szabad hétvégénk volt a válogatott mérkőzések miatt, a feleségemmel elutaztunk egy rövid csehországi kirándulásra. Igyekeztünk egy picit kikapcsolódni kettesben, mivel a többi családtagom otthon van Brazíliában.”

A hazád igazi futballnagyhatalom. Kiskorodban is nyilvánvaló volt már, hogy profi futballista válik belőled, ez volt az álmod?
„Igen. Hétévesen kezdem el futballozni, egy évvel később futsalt is játszottam Sao Pauloban, és ekkor kezdtem pénzt keresni a focival – igaz, nem sokat, csak a benzinre volt elég, de akkor is jó érzés volt. Tizenöt éves koromban aztán dönteni kellett a futsal és a nagypályás labdarúgás között, utóbbit választottam. Keményen edzettem, hogy profi váljon belőlem.”

Az emberekben általában az a kép él a brazil labdarúgókról, hogy szeretnek szépen játszani és sok gólt lőni. Miért lettél védő és mikor döntötted el, hogy a gólok elhárítása lesz az elsődleges feladatod?
„Természetesen gyerekként én is csatár akartam lenni és sok gólt szerezni, de amikor elkezdtem komolyabban venni a futballt, nagyjából tizenöt évesen megértettem, hogy védőként könnyebben fogok boldogulni. Szinte az egész pályafutásom során balhátvédként vagy középső védőként szerepeltem.”

Vannak példaképeid?
„Thiago Silva a Chelsea FC-ből, gyerekként pedig Kaká játékát csodáltam.”

2021 januárjától vagy a DAC futballistája. Mennyire érzed magad otthonosan nálunk?
„Úgy érzem, itt váltam gyerekből férfivá. Jól érzem magam Dunaszerdahelyen, a feleségem jelenléte is nagyon fontos számomra. Sikerült teljes mértékben alkalmazkodnom az itteni életre, hiszen sok dologban, mint az időjárás vagy a kultúra, komoly eltérések vannak Szlovákia és Brazília között.”

A nálunk töltött időszakod első esztendejének a végén megnősültél. Mennyit számít, hogy a feleséged, Leticia itt él veled?
„Nagyon sokat, mindenben a segítségemre van, többek között egészséges ételeket főz nekem. Mivel jól beszél angolul, a kommunikációban is támaszkodhatom rá. Élvezzük egymás társaságát, sosem unatkozunk, hiszen a feleségem jogot tanul, online végzi az egyetemet. Egymás támaszai vagyunk, de Leticia kis közösséget alkot a DAC brazil kézilabdás lányaival is, együtt járnak az edzőterembe.”

A klubban több olyan játékos is van, aki beszél spanyolul vagy portugálul, ráadásul az új vezetőedző, Xisco Muňoz is spanyol. Ez mennyiben segíti a mindennapi életet a DAC-nál?
„Nagyon, hiszen hasonló kultúrából jövünk és megértjük egymás nyelvét. A közös nyelv leginkább talán az idegenbeli utazások alkalmával fontos, hiszen kellemesebb olyannal megosztani a szobát, akivel folyékonyan el tudok beszélgetni. Ez mindenki számára fontos dolog.”

A majdnem három dunaszerdahelyi éved alatt immár ötven ligamérkőzésen léptél pályára sárga-kékben. Melyik volt a legemlékezetesebb ezek közül?
„Talán a Slovan elleni 2:0-s sikert mondanám 2022 tavaszáról, amikor a csapattársak szavazása alapján én voltam a találkozó legjobbja.”

Gondoltad volna az érkezésedkor, hogy három évvel később még mindig a DAC mezét viseled majd?
„Nem, hiszen a labdarúgás világában nagyon gyorsan változhatnak a dolgok. Viszont jól érzem magam itt, a klubnál mindenki nagyon segítőkész. Boldog vagyok, hogy az elmúlt csaknem három évben a DAC színeiben futballozhattam. 2025-ig szól a szerződésem, de meglátjuk, mit hoz a jövő, hiszen ahogy mondtam, egy labdarúgó életében gyorsan változhatnak a dolgok.”

A szurkolók rendkívül fontos elemei a klubnak, amit az is jól mutat, hogy a legutóbbi tíz szezonból kilencben is a DAC-é volt a legmagasabb átlagos nézőszám. Ez mennyire segíti a teljesítményeteket?
„Remek dolog, hogy odahaza és idegenben is ilyen nagy számban buzdítanak minket és egyértelmű, hogy az országban ők a legjobbak. Természetesen a buzdításuk ösztönzőleg hat ránk, nagyon köszönjük nekik a támogatást. Gyakran a városban is felismerten a szurkolók, kérnek egy közös fényképet vagy aláírást, ami mindig nagyon jó érzés.”

Középső védő vagy, további három játékossal harcoltok a kezdőcsapatbeli helyekért. Hogyan jellemeznéd a társaidat, Csingert, Kašát és Risvanist?
„Szerintem mindegyikük jó játékos, bár különbözik a stílusunk. Csinger és én talán technikásabbak vagyunk, Kašánál és Risvanisnál inkább az erő, az egresszivitás dominál, ráadásul ők ketten már a nemzetközi színtéren is komoly tapasztalattal rendelkeznek. Csinger csak nemrég óta futballozik a felnőttek között, de máris megmutatta, hogy komoly potenciál rejlik benne. Kemény, de egészséges küzdelem zajlik közöttünk a kezdőcsapatbeli helyekért. Ez azonban nem rossz dolog, hiszen arra sarkall, hogy nap mint nap a lehető legkeményebben dolgozzak és megküzdjek azért, hogy én legyek a két kezdő középső védő egyike.”

Összességében hogyan értékeled a szezon eddigi menetét tizennégy mérkőzést követően? A mezőny eléggé kiegyenlített, főleg az első hét helyezett között vannak kicsi pontbeli különbségek.
„Úgy érzem, a mostani szezonban erősebb a mezőny, mint tavaly. Mi sem futballozunk olyan sikeresen, mint a legutóbbi idényben, az emberek komoly elvárásokkal voltak irántunk a legutóbbi ezüstérmünk után. Nem vagyunk elégedettek, jobb helyen akarunk állni a tabellán, de talán az éllovas Slovan kivételével mindegyik csapat előnye simán behozható. A fociban gyorsan változnak a dolgok, a célunk, hogy az év végig fennmaradó négy mérkőzés mindegyiket megnyerjük. Azt követően pihenni akarunk és újra beszélni a célokról. Ezek közül az egyik bizonyosan a hazai kupagyőzelem lesz, ahol szeretnénk legalább a döntőig menetelni, majd áttekinthetjük a bajnokságbeli eredményességünket is. Viszont jelenleg csak az előttünk álló idei négy összecsapás megnyerésére összpontosítunk, hogy feljebb léphessünk a tabellán. Természetesen az sem lehet kérdéses, hogy szeretnénk ismét kijutni a nemzetközi kupaporondra. Nap mint nap a legjobbunkat nyújtjuk.”

article_bannerarticle_banner