Előzetes

A DAC 1904 - Slovan mérkőzés előtt: Szenvedély, történelem, feszültség

A DAC 1904 - Slovan mérkőzés előtt: Szenvedély, történelem, feszültség

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 27.4.2024, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor
article_banner
article_banner
article_banner

A rájátszás utolsó előtti hazai összecsapása igazi futballcsatát ígér, ugyanis a friss bajnok látogat a MOL Arénába. A DAC-Slovan rangadó vasárnap 17:30 órakor kezdődik.

A hibák megbocsáthatatlanok

A rájátszásban már csak két alkalommal lépnek pályára odahaza a sárga-kékek, és mindkét találkozó igazi futballcsemegét ígér. Holnap a pozsonyi Slovan vendégeskedik a MOL Arénában, két hét múlva pedig a kerületi riválisunkat, a Spartak Nagyszombatot fogadjuk.

Az egy héttel ezelőtti, Rózsahegy elleni döntetlent követően – amely már a jelenlegi szezon tizedik pontosztozkodása volt számunkra – a negyedik helyre estünk vissza, két ponttal lemaradva a harmadik Zsolnától. A fennmaradó négy fordulóban tehát keményen meg kell küzdenünk a sorozatbani hetedik európai kupaszereplésünkért.

Két hét után csapunk össze ismét az égszínkékekkel; az április 13-i mérkőzés nem hozott gólt, viszont a döntetlen is elég volt az ellenfélnek, hogy matematikailag is bebiztosítsa a bajnoki címét. „Egy nagy rangadó vár ránk odahaza, számítunk a lelátók teljes támogatására. A szurkolók eddig rengeteget segítettek, bízom benne, hogy igazi futballhangulatot teremtenek majd, mi pedig jó játékkal és eredménnyel háláljuk ezt meg nekik. Az idényből már csak négy meccs van hátra, szeretnénk sikeresen zárni a csapat többhónapos igyekezetet és elérni a kitűzött célt, amely az Európa Konferencia Ligába való bejutás” – mondta Xisco Muñoz a DAC kispadján abszolvált 16. tétmérkőzése előtt.

„Nehéz feladat vár ránk, a Slovan kiváló játékosokkal rendelkezik. Mi azonban csak saját magunkra összpontosítunk. Tisztában vagyunk vele, hogy csak akkor érhetünk el sikert, ha mindegyik futballista teljesértékű teljesítményt nyújt az egész kilencven perc során. A hátralevő négy forduló nagyon nehéznek ígérkezik, mindegyik egyfajta kisebb döntővel ér fel, amelyeken a hibák már megbocsáthatatlanok. Ráadásul a Slovan elleni összecsapások rangadónak számítanak, ezek pedig mindig különlegesek a szenvedély, a történelem és a feszültség miatt” – tette hozzá a dunaszerdahelyiek 43 esztendős szakvezetője.

Romaric Yapi már bevethető, Bartol Barišić visszatérése egyelőre még várat magára, a kéztörést szenvedő Konrad Gruszkowski szerepeltetése pedig továbbra is kérdéses.

A vasárnapi rangadóra való felkészülést – a Szent György-napok városi búcsú hetében – néhány kellemes esemény is színesítette. Szerdán megnősült Christián Herc, a csapat csütörtökön a szurkolókkal való találkozó és autogramosztás keretén belül gyűjtött energiát és a klub is óriási sikert könyvelhetett el, hiszen a DAC kapta a legrangosabb díjat az UEFA idei Grassroots Awards odaítélésekor.

Az edzői stábban pedig változás történt: az eddigi asszisztens, Borbély Balázs átvette az ETO FC Győr irányítását, amellyel megpróbálja kivívni a magyar élvonalba való feljutást. „Nagyon boldog vagyok, hiszen Balázs kiérdemelte ezt a lehetőséget, amely egy nagy lépés a pályafutásában. Természetesen sajnálom az előző trénert, sajnos az edzők élete már csak ilyen. Szurkolunk az ETO-nak, számunkra is fontos, hogy sikerüljön nekik az első ligába való visszatérés” – tette hozzá Xisco Muñoz.


ŠK Slovan Pozsony: A rekordbajnok

Az égszínkékek két hete sorozatban a hatodik bajnoki címüket hódították el, amely az önálló szlovák bajnokság létrejötte óta a 14. sikerük volt, ugyanakkor a klubtörténet jubileumi 30. elsősége. Elsőként a DAC gratulálhatott, hiszen a bajnoki ünneplés pont a két csapat gólnélküli mérkőzésének lefújása után tört ki a rájátszás 5. fordulójában.

Múlt héten Vladimír Weiss vezetőedző védenceinek Nagyszombatban sikerült fordítaniuk, amikor is a félidei szünetben 0:1-es hátrányban voltak, ám végül megszerezték immár szezonbeli 22. győzelmüket. A Spartak kapusát Tigran Barseghyan is mattolta, aki a mesterlövészek listáján beérte a 11 góllal álló besztercebányai Polievka, Rymarenko párost. Ugyanakkor az örmény válogatott labdarúgó megszilárdította helyét az egész bajnokság legproduktívabb játékosait összesítő táblázaton (11 gól + 11 gólpassz).

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Niké Ligában:
2023.04.09. – Slovan-DAC 2:1, gólszerzők: Čavrić, Abubakari – Kalmár, 10 590 néző
2023.05.07. – DAC-Slovan 2:3, gólszerzők: Krstović, Ramadan – Lovat, Green, Weiss (11 m), 12 211 néző
2023.09.17. – DAC-Slovan 3:1, gólszerzők: Goure, Čermák, Gavrić – Strelec, 8866 néző
2023.12.17. – Slovan-DAC 2:1, gólszerzők: Tolić 2 – Trusa, 4789 néző
2024.04.13. – Slovan-DAC 0:0, 9160 néző

Történelem

A két csapat eddigi 76 egymás elleni élvonalbeli mérkőzéseinek örökmérlege meggyőző égszínkék fölényt mutat. Odahaza a holnapi lesz a 40. összecsapás, a korábbiakon 47 gólt szereztünk. Kétszer sikerült 5, egyszer 4 és egyszer 3 gólt lőttünk, 8 meccsen voltunk 2 alkalommal eredményesek, 14-szer pedig egyszer találtunk be. 13 alkalommal nem sikerült gólt szereznünk. Az egyetlen háromgólos találkozónk a legutóbbi MOL Arénabeli rangadóhoz fűződik – tavaly szeptemberben az alapszakasz 7. fordulójában a 8866 néző túlnyomó többsége örülhetett, hiszen Goure, Čermák és Gavrić találataival 3:1-es győzelmet arattunk.

Akkor a Slovan szezonbeli első vereségét szenvedte el, amely az eddigi egyetlen idegenbeli kudarcuk is, ugyanakkor az egyetlen olyan meccs is, amelyen több, mint két alkalommal rezdült a hálójuk. Azon kívül már csak Nagyszombat ellen maradtak pont nélkül a rájátszás második fordulójában elszenvedett hazai 0:2 alkalmával.

Decemberben a Téglamezőn 1:2-es vereséget szenvedtünk, két hete ugyanott 0:0-s döntetlen született.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Slovan ellen:
4 - Diňa, Ürge, Ramirez
3 - Bari, Kalmár, Krstović
2 - Kašpar, Jančula, Radványi, Gašparík, Delarge, Gajan, Štepanovský, Pačinda, Davis, Vida K., Divković
1 - Simon, Takáč, Mičinec, Fieber, Mašek, Hrabáč, Čorić, Copa, Zsákovics, Rimanovský, Kweuke, Fodrek, Krišto, Szabó, Kwin, Šabala, Šafranko, Bayo, Herc, A. Fábry, Balić, Schäfer, Sharani, Balogh, Blackman, Ramadan, Goure, Čermák, Gavrić, Trusa
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- M4 Sport+ televízió
- Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 29. idény, 904 mérkőzés: 335-226-343, gólarány 1127:1235
Slovan: 77. idény, 2230 mérkőzés: 1125-513-592, gólarány 3934:2543

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 76 15-19-42, gólarány 73:132
Stadionunkban: 39 12-12-15, 47:55

A Niké Liga rájátszásának 7. (összesítve a 29.) fordulója:)
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Szombat, 2024. április 27., 15:30 ó: Žilina-Trnava, 18:00 ó: Ružomberok-Podbrezová
Vasárnap, 2024. április 28., 17:30 ó: DAC-Slovan
KIESÉS ELLEN – ALSÓHÁZ
Péntek, 2024. április 26., 17:30 ó: Michalovce-Banská Bystrica (2:0)
Szombat, 2024. április 20., 18:00 ó: Košice-Zlaté Moravce, Skalica-Trenčín

A DAC-Slovan bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Marhefka - Poláček, Jekkel.

article_bannerarticle_banner