Adrian Guľa és Žarko Lazetić vezetőedzők értékelése a tegnapi felkészülési mérkőzés után.
Adrian Guľa (DAC): „Összességében jó és tanulságos mérkőzést abszolváltunk egy minőségi csapat ellen csodálatos környezetben, egy szép stadionban. Úgy gondolom, a végeredmény ránk nézve fájó, hiszen azokat a szituációkat, amelyekből a gólokat kaptuk, rögtön kijavíthatóak és ezt meg is kell tennünk. Három pontrúgás után kapituláltunk. Nem kezdtük rosszul a meccset, az első félidőben annak ellenére is jól játszottunk, hogy a srácok első alkalommal futballoztak együtt Gouréval és hogy hosszú idő után Gruszkowski, Kaša, Čermák és Herc is több játékpercet kapott. Megszereztük a vezetést, képesek voltunk kellően gyorsan és technikásan megoldani az egyes szituációkat, bár a befejező fázisunkon még lett volna mit javítani. A második játékrészt lassan kezdtük, amit az ellenfél ki is használt. Egy ajándékgóllal egyenlítettek. Ezt nem reagálta le jól a gárda, 1:1-es állásnál hagytuk magunkat beszorítani, lassú volt a reakcióidőnk. Még ha tudjuk is, hogy nem volt sok időnk a közös edzésre, hiszen Gouré csak pénteken érkezett Dunaszerdahelyre, a második pontrúgás utáni helyzetet követően az ellenfél megszerezte a vezetést. Akkor picit elveszítettük a fejünket, de nem használtunk ki két óriási lehetőségünket: ez volt Gouré remek átmenete a támadásba vagy Risvanis fejese a pontrúgásunk után. Szerintem ekkor dőlt el a mérkőzés sorsa. A fennmaradó időben az ellenfélnek több friss játékos állt a rendelkezésére és megtartotta a győzelmet. Számunkra természetesen minden vereség fájó, főleg most, de ismét nagyon sok szükséges ismeretet szereztünk azt illetően, hogy azonnal javítsunk főleg a rögzített játékhelyzeteken és az új srácokkal való együttműködésen. Egy új taktikai felállást is kipróbáltunk, ami új lehetőségeket adhat a következő időszakra. Néhány játékos sportformája azonban nincs olyan szinten, ahogy azt elvárnánk, ezért örültünk, hogy ez a mérkőzés létrejött. Főleg a második félidő végén volt érezhető, hogy elfogyott belőlünk a szufla, amit az ellenfél ki is használt. Kár, hogy egyszerű játékhelyzetek, pontrúgások után kaptuk a gólokat. Fejben át kell állnunk a mérkőzések jövő heti mikrociklusára, mert tudjuk, mi vár ránk. A Slovan ellen mindenkinek a tudása legjavát kell nyújtania játékban és szurkolói téren is. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy otthon tartsuk a pontokat.”
Žarko Lazetić (Topolya): „Egy jó felkészülési mérkőzést abszolváltunk egy nagyon erős csapat ellen, amely aktívan és támadólag próbált játszani. Az első félidőben kicsit fáradt benyomást keltettünk, mert az elmúlt hét folyamán kemény edzéseket abszolvált az együttes, ráadásul olyan futballisták is pályára kerültek, akik a szezon eddigi során eddig nem kaptak túl sok lehetőséget. Az első játékrészben a DAC volt a jobb csapat, majd cseréltünk, néhány változtatást is eszközöltünk. Ezt követően már jobban teljesítettünk, több helyzetet is kidolgoztunk. Háromszor is betaláltunk pontrúgást követően, így elégedett lehetek. A válogatott szünet alatt több játékos is megkapta a meccsterhelést, ami jó dolog, hiszen fel kell készülnünk a nagyon sűrű menetrendünkre, lényegében háromnaponta pályán leszünk. Úgy gondolom, hogy az összes futballista megkapja a lehetőséget. A DAC-nak a legjobbakat kívánom a szlovák ligában.”